Fókuszban a debreceni pergő
Rohringer István több mint 50 éve tenyészti

Ezzel a címmel négy és féloldalas, 15 színes képpel illusztrált írás jelent meg a Geflügel-Börse 14/2015 évi számában, Remco de Koster rovatvezető-szerkesztő tollából. Én, aki évtizedek óta előfizetője vagyok a német szaklapnak, igencsak meglepődtem, mikor ezzel a terjedelmes és alapos cikkel találkoztam ebben a neves és nagy példányszámú német folyóiratban. A Galamb- és Kisállat magazin főszerkesztője érthetően nem akar a cikkel dicsekedni az MGKSZ lapjában. Helyette azonban megteszem én, ugyanis mi, magyar galambászok igazán büszkék lehetünk Rohringer István tenyésztőtársunknak a debreceni pergő tenyésztésében elért hírnevére, eredményeire, és mindarra, amit a magyarfajta bel- és külföldi népszerűsítése történetéről a világ minden táján olvashattak a német világlap 14-es számú (júliusi) kiadásában. Az alábbiakban röviden ismertetem a szóban forgó cikk tartalmát.

Eddig Borbola László szakmai alelnök bevezetője, amelyet a cikk kivonatos fordításához előszóként készített. Szerkesztőként, felelősséggel és nem visszaélve a lehetőséggel itt és most kérem az olvasót, hogy tekintsen el a fordítás és a német cikk közlésétől. A két munkát, az érdeklődők teljes terjedelemben megtalálhatják a www.pergoklub.extra.hu címen, az írások rovatban.
Megértésüket köszönöm.
Rohringer István a GK Magazin szerkesztője

Bevezetőben a cikk szerzője feleleveníti Rohringer Istvánnal való régi kapcsolatát, amely azokból az időkből származik, amikor közös barátaik, Johann-Werner Sedlmayer és Karl Ivanovic még éltek, és emlékezetes Dachau-i kiállításokat rendeztek. Zárójelben jegyzem meg, hogy Zelenyánszki András barátommal magam is sokszor részt vettem ezeken a„Karcsi” által magas színvonalon szervezett nemzetközi kiállításokon, amelyekre mindketten felejthetetlen élményként emlékezünk vissza Remco de Koster azt írja Rohringer Istvánról, hogy ő a magyar galambtenyésztők között külföldön jelenleg a legismertebb és legszolgálatkészebb tenyésztő, aki a nagy magyar galambász elődök nyomába lépett.

A cikk a solymári viszontlátással folytatódik. A szerző 25 éve járt először Solymáron, akkor látta először a hatalmas, kétszintes voliert, tele debreceni pergő galambokkal. István gyerekkorától, 1958-tól tenyészti ezt a fajtát, édesapja is neves debreceni pergő tenyésztő volt. Galambjait először 1961-ben állította ki, s még abban az évben ismerkedett meg Karl Ivanovic-al egy galambkiállításon. 1988-ban és 1990-ben István szakmai kapcsolatai és orosz nyelvtudása révén egy német galambász küldöttséggel a cikk szerzője is részt vehetett egy-egy galambkiállításon Szocsiban és Krasznodarban. Az évtizedek alatt számos környező ország szövetségeinek vezetőivel és meghatározó tenyésztőivel került galambász kapcsolatba István. Gyakran járt Szerbiában, Szlovákiában és Bulgáriában, mindig a galambok miatt. Bírálóként is sokfelé megfordult, ismerve ezen országok galambfajtáit, még a Kelet-ukrajnai Donyeckben is bírált. Amikor Európában megnyíltak a határok Kelet és Nyugat között, új távlatok nyíltak a nemzetközi galambász színtéren. István az Európa Szövetségben - felhasználva idegen nyelvismereteit - gyakran vett részt egyes galambfajták fajtaleírásának összeállításában. 1993. óta tagja az EE Galamb szekciója Standard bizottságának, s 2014. óta az Európa Szövetség alelnöke lett. Időközben gyakran bírált az Európa Kiállításokon, s többször volt a Nemzetközi Zsűri tagja is.

A cikk következő fejezete a magyar galambtenyésztéssel foglalkozik. Magyarországon a galambtenyésztőket a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Szövetsége fogja össze, amely 2012-ben ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. Az MGKSZ havonta megjelenő szaklapjának főszerkesztője is István, aki az MGKSZ elnökével, Uhrner Antallal szoros együttműködésben európai kitekintésű lapot állít elő. A Szövetség évente hat alkalommal rendezi meg Monoron a ma már nemzetközi ismertségű és látogatottságú kisállat vásárt, amely évente sok ezer tenyésztő és érdeklődő számára nyújt felejthetetlen élményt. Igazat kell adni Istvánnak, amikor azt mondja, hogy ezek a börzék fontos találkozóhelyei a tenyésztőknek, ugyanakkor sokak számára az első lépést jelentik egy fajta megismerése, majd tenyésztése irányában.

A szerző ezután bemutatja Rohringer István galambházát, amelyben mintegy 250 debreceni pergő található, igen sok színváltozatban. Sokszínűből van a legtöbb. A következő, évek óta kedvelt színváltozat a vörös-fehérpajzsos (tükrös), valamint kisebb létszámban a sárga-fehérpajzsosok csoportja. Mindkét új színváltozatot fehérpajzsos orosz pergők felhasználásával tenyésztette ki István. Ugyancsak az Ő kitenyésztése az ezüstbabos színváltozat. Jelenleg a sárgafakó színváltozat előállítása van napirenden. Természetesen az eddig felsoroltakon túl sok más színváltozat is látható a dúcban, mint például feketék, vörösek, sárgák, kékek, vagy szép és intenzív színű domináns vörösök, amit a magyarok bronznak neveznek. A tenyésztésben a legmunkaigényesebb és időigényesebb időszak a tavasz. A tenyésztési szezon májustól augusztusig tart nála. Ezek a tenyésztésben gazdag hónapok. A debreceni pergő igen temperamentumos galamb, jó költő és nevelő fajta. Istvánnál a nyugalmi időszakban a galambok gyakran kapnak malmi hulladékot, aminek a felcsipegetése jó elfoglaltságot jelent számukra. István nem tisztaságmániás. A galambházban a száraz ürülék nem befolyásolja a jó levegőt. A tenyésztés megkezdése előtt van egy alapos tavaszi nagytakarítás. A debreceni pergő jól érzi magát a röpdében, életvidáman röpköd ide-oda. A galambok széles, emelten hordott farkukkal és sokfajta színűkkel tarka virágcsokorként hatnak az emberre.

Debreceni pergők Németországban – a következő fejezet címe. 25 éve, a német újjáegyesítés óta, egységes fajtaleírása van a fajtának Németországban. Már 2006-ban, a Lipcsében bemutatott 76 egyedes debreceni pergő kollekció meggyőző képet adott a fajtáról, ami főleg a magyar kiállítóknak volt köszönhető. Itt az ember alaposan tanulmányozhatta a fajtát (a bíráló én voltam: Borbola), annak sajátosságait, a szűk hátból kiinduló széles faroktartást, kissé homorú farokfelépítést, a sajátos fejformát és a sok színváltozatot. A cikk szerzője kiállítási tudósításában akkor mindezekre kitért. Ez a kiállítás kiváló prezentációja volt ennek a szép magyar fajtának, amelynek hazája Kelet-Magyarország, s különbözik a szomszéd országokban tenyésztett sokféle más pergő típustól.

Az utolsó fejezetben a szerző a debreceni pergő galamb legfontosabb fajtajegyeivel foglalkozik. Kezdi a tipikus széles farokkal. A debreceni pergő a szélesfarkú pergőtípus képviselője rövid és lehetőleg tömött lábtollazattal. Magyarországon már régóta tenyésztették helyi pergő fajtaként, 1961-ben fogadták el a fajtaleírását, s lett belőle nemzeti fajta. 2013-ban az év fajtája lett Magyarországon. A keleti pergőtől és a perzsa pergőtől sok tekintetben különbözik a debreceni pergő. A zömök test rövid átmenetet mutat a nyaktól a háton keresztül a farokig, amit erősen emelten hord a galamb. A mell telt és kerek, a nyak ennek ellenére karcsú és egyenes. A bírálatnál a forma az elsődleges követelmény: a testforma és testtartás, farok- és szárnytartás, csakúgy, mint az állás a legfontosabb szempontok, minden más csak ezután jön. István Dieter Fliednerrel készíttetett egy új standardképet. A debreceni pergőnél nagyon kell figyelni a farok formájára. A farok legkevesebb 14, széles zászlójú kormánytollból áll, s olyan széles, hogy szélessége fenn meghaladja a mell szélességét. A hát nem túl széles, inkább keskeny! A farokban nem lehet hiány (lyuk), megcsavarodott vagy elhajló tollak sem lehetnek. A farok formája enyhén boltozatos, amit legjobban hátulról lehet látni. A kormánytollaknak kissé átfedésben kell lenniük egymással (a fajtaleírás tetőcserépfedésről beszél) a nélkül, hogy köztük nagyobb hézag keletkezne. A kormánytollaknak lépcsőzetesen kell felépülnie. Parádé állásban a farok jelentősen emelt tartású, de a hát és a farok között rövid, homorú átmenet van, rövid hát látható, nem úgy, mint az orosz alak-keringőknél! A szárnyak jócskán a farok alatt hordottak, de a galamb nem húzhatja őket a földön. Az állás azonban nem túl mély, a lábak alig középhosszúak legyenek és erősen harisnyásak. Ez azt jelenti, hogy a lábujjakat a tollazat befedi úgy, hogy az kompaktnak látszódjon. A debreceni pergőt 8 mm-es gyűrűvel kell gyűrűzni. A fej formája is lényeges. A fejnek fekvő szilva formájúnak kell lenni, mondta sok évvel ezelőtt dr. Szűcs Lajos (†), a magyar galambászok pápája. A homloknak kissé emelkedőnek és domborodónak kell lenni, majd ívelt átmenet kell a fejtetőn át a tarkóig. A középhosszú csőr és a homlok tompaszöge alkosson. A gyöngyszemeknek lehetőleg tisztának kell lenni, elsősorban a lakkszínű galambok esetében, szemben más színekkel (pl.a sokszínűeknél), amelyeknél genetikai okból ez csak korlátozott mértékben lehetséges. A pupilla a vörös, sárga és fekete debrecenieknél kerek és szépen körbehatárolt, a sokszínűeknél lehet egy kis eltérés. Ez vonatkozik a világos színű és tiszta csőrre is, a feketéknek lehet alig jelzett csőre, a sokszínűeknél azonban nem lehet pigmentált a csőr. A súlyos hibákhoz tartozik az egészen sötét csőr, a vöröses írisz és a vörös szemgyűrű. A keskeny, vagy a durva felületű szemgyűrű sem illik a debreceni pergőhöz.

A különféle színváltozatokról ír a szerző a továbbiakban. A feketék, vörösek és sárgák tollazata telített és csillogó legyen. Fehér színben ritkán látható a debreceni pergő fajtakiállításokon, pedig ez a szín sem hiányozhat. Nagyon jól néznek ki a domináns vörösök, egyfelől az intenzív vörös színük miatt, másfelől az evezőtollaik és a faroktollaik világos volta miatt. E tollak vörösen tükrözöttek, azonban a kormánytollak tükörfoltjai csak a faroktollak hátsó falán mutatkozhatnak. A fentieken túl a farok alulnézetben rendelkezik még egy „ bronz” színű körbefutó szalaggal is. Magyarországon ezt a színváltozatot bronznak nevezik, ez egy tradicionális színváltozat. A sokszínűek sajátossága a krém, vagy mandulaszínű test. E színes testhez világosabb evezőtollak és farok tartozik. Ehhez jön még a tipikus fröcskölt rajz, foltos tollak és stráfok, amik az idősebb galambokat jellemzik. A fiatalok rajza tisztább, a rajz később sötétedik be. A fajtaleírásban szerepelnek a sokszínűek kiegészítő színei is. Nagyon csinosak a kék színű debreceni pergők világos csőrrel. Szólni kell még a babosokról, amelyek fehér vagy ezüstszürke alapon különféle más színekkel fröcsköltek. A fentieken kívül van még Magyarországon fehérpajzsos (tükrös) színváltozat is vörösben és sárgában.

A cikket a szerző az alábbi ajánlással fejezi be: A debreceni pergő életerős, természetes galambfajta, amit problémamentesen lehet tenyészteni. Tenyésztése elegendő kihívást jelent, főleg az alak és a szép színek elérése tekintetében. Fajtajegyei világosan meghatározottak, tenyésztése új érdekességeket tartogat a tenyésztője számára. A debreceni pergő a „Délkelet-európai Keringőket Tenyésztők” fajtaklubjához tartozik, amelynek elnöke Norbert Budde, Silberknapp 72. 7755 Dortmund.

Renco de Koster cikkét közreadja: Borbola László