Így emlékszem Koronczai Lászlóra

A mesterem!

Amikor közeli barátságba kerültünk, bár már nem voltak galambjai, a birminghami állományomat mégis az Ő útbaigazítása mellet építettem. Bírálói vizsgát bíztatására tettem, mellette jegyzőként dolgozhattam. Úgy megismertem, hogy minden arckifejezéséből tudtam mit jelent, ha nagy kék szemeit hunyorítja, orrát megráncolja; a galamb nem érdemli a „kenyeret”, ha kerek szemeit tágra nyitja az a dicséret, az elismerés kiváló galambnak szól. Sok klubgyűlés, börze, kiállítás, röpverseny – már nélküle. Ha nem jön össze valami, csak venném a telefont…

Kiss Imre, Ács

A barátom!

A pergőgalambok szerelmeseként ismertem meg, majd hamar segítőkész, önzetlen jó barátom lett. Fáradhatatlan közösségi ember, lelkes és lelkesítő társ volt. Hosszú estéken beszélgetve igyekezett átadni minden ismeretét. Tenyésztőként és bírálóként igényes és kifinomult ízlésű szakember, aki nem kereste, de keményen megvívta és vállalta igazáért a konfliktusokat, aki sajnos már csak volt!

Politzer Sándor, Vaszar

A versenyző!

Találkozásunkat rövid telefonbeszélgetés előzte meg, melyben pergő galambjai felől érdeklődtem. Amikor kiderült, hogy mindketten budapestiek vagyunk invitált, hogy nézzem meg madarait „akció” közben. Hamarabb érkeztem a megbeszéltnél, de Ő már ott várt. Végignéztem a galambokat, majd Laci kihajtotta birminghami pergőit. Mire mindketten leértünk az udvarra a galambok már jó erős középmagasságba emelkedtek, és aktívan peregtek. Szinte elakadt a lélegzetem, soha előtte nem volt részem hasonló élményben. Már igencsak ebédidő volt, amikor azzal búcsúztunk egymástól, hogy egy hónap múlva felkeres és megnézi, hogyan boldogulok újdonsült pergőimmel. Így is lett, ezután egyre gyakrabban találkoztunk és mindennapossá váltak a hosszú telefonbeszélgetések. Így kezdődött a mi barátságunk

Halk szavú, segítőkész, és maximalista. A legélesebb viták közepette is meg tudta őrizni higgadtságát, érveivel győzte meg vitapartnereit. Energiáját nem kímélve népszerűsítette a pergő galambok röptetését. Megszerzett tapasztalatait nem hét pecsétes titokként őrizte, szívesen megosztotta bárkivel, csak kérdezni kellet. Összetartó csapattá szervezte az akkor még csak szárnyait próbálgató fiatal birminghami pergő tenyésztőket. Amellett, hogy debreceni pergőivel egészen kimagasló eredményeket ért el kiállításokon, e galambok röptetése terén nevéhez fűződik egy 1986 óta mind a mai napig meg nem döntött csúcs. Országos röpversenyen rajta kívül soha senkinek nem sikerült debreceni pergővel  4 óra 42 perces hosszidőt elérni. Kezdeményezésére 1994 óta klubunk újra minden évben megrendezi az öreg és fiatal pergő galambok röpversenyét, mely mára az ország legrangosabb versenyének mondható ebben a csoportban. Amikor a pergő galambokról és tenyésztésükről esik szó nincs az a beszélgetés, ahol ne említenénk nevét. Mi pedig, kik a röptetősport szerelmesei vagyunk, valahányszor falkáink a levegőbe emelkednek, emlékezünk rá, és ha netán valami nem úgy menne, ahogyan szeretnénk, fülünkben csengnek kedves szavai „hidd el, minden csak kezelés kérdése...”

            Farkas László, Budapest

A felebarát!

Nagyon idegesítette az emberi butaság, mondta nem egyszer, ha számára elviselhetetlen értetlenséggel, az ezzel járó lustasággal találkozott. Talán tudta, hogy sietnie kell, hamar vállalni a feladatot, fáradhatatlanul küzdeni a sikerért. Felelős szerkesztője szaklapunknak, klubunknak vezetője és mindenese, röpversenyző és sikeres kiállító egyszerre tudott lenni, és mindenből igyekezett a legjobbat tenni. Tanított háromszínű galambtenyésztésének fortélyaira. Tenyészgalambokkal ajándékozott meg. A vérvonalat őrzöm, szaporítom, remélem munkájának gyümölcsét tovább érlelhetem, jó lenne a Laci féle galambokból hasonló egyedeket nevelni. Én ezzel hódolok emlékének! Megtanított arra is, hogy a ”színesekhez” türelem és kitartás kell.

Váradi József, Debrecen

Távozó kortársam!

Az elsők között tartottam számon, mint versenyzőt, versenybírót és kiváló nevelőt. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy felnevelje, mindenre, amit csak tudott megtanítsa versenyzőtársait, saját ellenfeleit. Meggyőződéssel vallotta, hogy több és felkészültebb ellenféllel szemben érdemes küzdeni. A bennünket legyőzni képeseket, igazi tiszta küzdelemben magunk mögé utasítani az dicsőség. Ez volt az Ő filozófiája.

Uhrner Antal, Budapest